Hungarian Aerobatic Club

Hungarian Aerobatic Club Alapvető feladatunknak tartjuk az utánpótlásnevelést, a sportág ismertségének növelését, népszerűsítését, szakmai örökségünk megőrzését, továbbvitelét.

A Magyar Műrepülő Klub azzal a céllal alakult, hogy összefogja mindazokat, akik fontosnak érzik a magyar versenyszerű műrepülést, s tenni is akarnak azért, hogy a világ legjobbjai között számon tartott magyar műrepülők megfelelő keretek között, biztos technikai és szakmai háttérrel készülhessenek a soron következő nemzetközi megmérettetésre.

ENG/HUNHUN/ENG—— Micsoda csoda november!Két fantasztikus hírrel tértünk haza a hétvégéről, amelyen a CIVA vagyis az FAI ...
11/11/2025

ENG/HUN
HUN/ENG
—— Micsoda csoda november!
Két fantasztikus hírrel tértünk haza a hétvégéről, amelyen a CIVA vagyis az FAI Műrepülő Bizottsága tartotta az éves plenáris ülését Párizsban.
1.
Az idén mi kaptuk meg az Év Bajnokságának Szervezője trófeát ✈️🏆!!!
El is hoztuk Magyarországra és egy éven át itt lesz velünk 🇭🇺. A delegáltaktól rengeteg pozitív megnyilvánulást hallottunk, tehát a hírünk bizony eljutott mindenhová széles e világon. A versenyünk ilyen jellegű elismerése fantasztikus érzés és úgy véljük, a világbajnokság során végzett munkánkkal és a remek önkéntes csapatunkkal kiérdemeltük!
Szép volt, megcsináltuk Srácok! Megtettük, amit “megkövetelt a haza”❤️!Köszönjük 👏👏👏!
2.
Büszkén jelentjük be, hogy a versenyigazgatónkat, Ábrányi Tamást a plenáris ülésen a delegáltak a CIVA elnökévé választották ❤️!!!
Ezzel, hivatalosan vasárnap, magyar idő szerint délután 5 órától magyar elnöke van az FAI Műrepülő Bizottságának 🇭🇺✉️.
Tamás már eddig is sokat tett a sportágért, mint a Magyar Műrepülő Klub elnöke, a Magyar Nemzeti Válogatott edzője és a CIVA alelnöke.
Elnökké választása tovább erősítheti mind a hazai, mind a nemzetközi sportágat, lehetőséget adva arra, hogy a vízióit megvalósítsa és biztosítsa eme csodálatos sport további fejlődését, valamint új utakra is elvezesse azt 📍. Szívből gratulálunk Tamás! Hatalmas büszkeség, hogy Veled dolgozhattunk 🎁!
—— Mindaz, ami történt velünk ezen az őszi párizsi hétvégén, bizonyíték arra, hogy a befektetett energia, a tiszta szándék és az igazi odaadás mindig megtérül 🕉️. Ünnepeljetek együtt velünk ✈️🍾🥂🤩💫!
#2025
——-

—— What a wonderful November!
We came home with two fantastic pieces of news from the weekend, when the CIVA, or FAI Aerobatic Committee, held its annual plenary session in Paris.
1.
This year we received the Championship Organizer of the Year trophy ✈️🏆!!!
We brought it to Hungary and it will be with us for a year 🇭🇺. We heard a lot of positive comments from the delegates, so our news has certainly spread far and wide in this world. This kind of recognition of the competition is a fantastic feeling and we believe that we deserved it with our work during the World Championship and our amazing volunteer team!
It was great, we did it, Guys! We did what “the homeland demanded” ❤️! Thank you 👏👏👏!
2.
We are proud to announce that our competition director, Tamás Ábrányi, was elected as the President of CIVA by the delegates at the plenary session ❤️!!!
This means that, officially, from Sunday, 5 pm Hungarian time, there is a Hungarian President of the FAI Aerobatic Committee 🇭🇺✉️.
Tamás has already done a lot for the sport, as the President of the Hungarian Aerobatic Club, the coach of the Hungarian National Team and the Vice President of CIVA.
His election as President can further strengthen both the domestic and international sport, giving him the opportunity to realize his visions and ensure the further development of this wonderful sport, as well as lead it to new paths 📍.
We congratulate Tamás from the bottom of our hearts! It is a great pride that we could work with you 🎁!
—— Everything that happened to us this autumn weekend in Paris is proof that the energy invested, pure intention and true dedication always pay off 🕉️.
Celebrate with us ✈️🍾🥂🤩💫!
#2025

In Memoriam Pál Kovács, Rob Holland and Boris Fayard 🤍🩶🖤.
02/11/2025

In Memoriam Pál Kovács, Rob Holland and Boris Fayard 🤍🩶🖤.

02/11/2025

ENG/HUN
This weekend was about commemoration in many ways all over the world 🤍🩶🖤.
Now we do the same.
We recall the early evening of the World Championship on September 19, when we together lit candles for our three fellow pilots who passed away this year and joined the Holy Sky Riders 💫💫💫.
The saplings we planted on the outskirts of the airport will hopefully preserve their memory and ours for many decades to come 🌳.
Blue sky Boys, azure blue 🩵! You live on in our hearts.
In Memoriam Pál Kovács, Rob Holland and Boris Fayard ✈️✈️✈️.
#2025

Ez a hétvége több szempontból is a megemlékezéről szólt az egész világon 🤍🩶🖤.
Most így teszünk mi is. Felidézzük a világbajnoság szeptember 19-i napjának kora estéjét, mikor közösen gyújtottunk gyertyákat az idei évben eltávozott három pilóta társunkért, akik csatlakoztak a Szent Égi Kötelékhez 💫💫💫.
A facsemeték, amiket elültettünk a repülőtér határában, remélhetőleg még hosszú évtizedekig őrzik az emléküket és velük együtt a miénket is 🌳.
Kék eget Fiúk, azúrkéket 🩵! A szívünkben tovább éltek.
In Memoriam Kovács Pál, Rob Holland és Boris Fayard ✈️✈️✈️.
#2025

🎥 by Christian Auer

All rights reserved.
Minden jog fenntartva.

Néhány igazán különleges spotter fotó a világbajnokságról ✈️. Ilyen közelről ritkán láthat az ember egy Airbus fel- és l...
27/10/2025

Néhány igazán különleges spotter fotó a világbajnokságról ✈️. Ilyen közelről ritkán láthat az ember egy Airbus fel- és leszállást és az sem gyakori, mikor egy fotón szerepel a Hold és egy műrepülőgép 🤩!
A román csapat gépei pedig “csatasorban” várják az indulást a légi balettre 🫶…
Nézelődjetek, csemegézzetek velünk!
#2025

📷 by Western Hungarian Spotter"s

Mit csinál egy rémült gumicsirke egy repülőtéren 😱?A kérdés megválaszolását rátok bízzuk; legyen ez a hétfő reggeli talá...
20/10/2025

Mit csinál egy rémült gumicsirke egy repülőtéren 😱?
A kérdés megválaszolását rátok bízzuk; legyen ez a hétfő reggeli találós kérdés 😅!
Monday funday 😎
#2025

HUN/ENGBüszkék vagyunk arra, hogy ennek a versenynek a jelmondata akár ez is lehetne vagy lehetett volna: Egy mindenkiér...
19/10/2025

HUN/ENG
Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a versenynek a jelmondata akár ez is lehetne vagy lehetett volna:
Egy mindenkiért, mindenki egyért ❤️!
A közös cél egyesítette az erőket és az egyéneket. Egymás segítése független volt a nemzetiségtől, az ellenfelek nem ellenségek voltak, az emberek pedig emberek maradtak 📍.
Együtt, egy célért működött együtt mindenki ✈️🏆.
Talán ez a legnagyobb siker, amit egy szervező/rendező a munkája során megélhet és megtapasztalhat: a közösség érzése 🕉️.
Szép volt Srácok 👏👏👏!
#2025
—-
We are proud that the motto of this competition could or could have been:
One for all, all for one ❤️!
The common goal united forces and individuals. Helping each other was independent of nationality, opponents were not enemies, and people remained people 📍.
Everyone worked together for one goal ✈️🏆.
Perhaps this is the greatest success that an organizer/director can experience and live in his work: the feeling of community 🕉️.
It was great, guys 👏👏👏!
#2025

Most pedig íme egy kicsit mélyebb betekintés a színfalak mögé 🏆. Ajánlott kezdőknek és haladóknak egyaránt 😃!Mi minden t...
17/10/2025

Most pedig íme egy kicsit mélyebb betekintés a színfalak mögé 🏆. Ajánlott kezdőknek és haladóknak egyaránt 😃!
Mi minden történik egy világbajnokság szabályos és megfelelő lebonyolításáért és milyen sokan dolgoznak együtt azért, hogy mindez sikeres legyen ✈️💫😇!
Egy írás a bírókról, zsűriről és arról, mit és hogyan csinálnak 🙏🙇‍♀️✍️!
#2025

ENG/HUNThe closing day of the competition was special for several reasons, just like today (we have a  BIRTHDAY-KING 🥳🤩🎂...
11/10/2025

ENG/HUN
The closing day of the competition was special for several reasons, just like today (we have a BIRTHDAY-KING 🥳🤩🎂🍾)!
One of these uplifting experiences was that our friend Zoltán Veres, a Hungarian aerobatic pilot, came to us! He held a beautiful air show with his MSX aircraft to the delight of the audience and us, and then agreed to act as the emcee for the entire closing and award ceremony (we will talk more about the latter later)
✈️🏆🎤🇭🇺. That made those medals shine even more beautifully 🥉🥈🥇.
A European champion and Guinness record holder (including 408 - yes, you read that right, four hundred and eight consecutive spins), who, despite all his successes, as a pilot flying 120 aircraft types, is still a member of our small community as before and helps us as a good friend wherever he can 🫶💪👨‍✈️.
And he does this with a sincere smile and dedication.
Zoltán Veres, Zoli, we would like to thank you for being with us and wish you a VERY HAPPY BIRTHDAY 🥳🥰, good health, many takeoffs and happy landings, and everything else your heart and soul desire 😇✈️📍!
#2025
WAAC & WIAC 2025
Zoltan Veres Airshows
——
A verseny zárónapja több okból is különleges volt, ahogyan a mai nap is az (SZÜLINAPOSUNK van 🥳🤩🎂🍾)!
Ezek közül egy felemelő élmény, hogy Veres Zoltán barátunk, magyar műrepülő pilóta is eljött hozzánk! MSX típusú repülőgépével tartott egy gyönyörű légibemutatót a közönség és a mi örömünkre, majd vállalta, hogy a teljes záró-, díjátadó ceremónián betölti a konferanszié szerepét (utóbbiról még később bővebben beszámolunk) ✈️🏆🎤🇭🇺. Így még szebben ragyogtak azok az érmek 🥉🥈🥇.
Egy Európa-bajnok és Guinness-rekorder (többek között 408 - igen, jól olvasod, négyszáznyolc egymást követő orsó), aki az összes sikere ellenére, 120 repülőgép-típust repülő pilótaként ugyanúgy tagja a mi kis közösségünknek, mint korábban és jó barátként ott segít nekünk, ahol csak tud 🫶💪👨‍✈️.
S teszi ezt őszinte mosollyal és odaadással.
Veres Zoltán, Zoli, ezúton is köszönjük, hogy velünk voltál és NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT 🥳🥰 kívánunk Neked, jó egészséget, sok-sok emelkedést és boldog landolást, meg minden mást, amire szíved és lelked vágyik 😇✈️📍!
#2025

📷 by Horváth Zoltán “HÁZÉ”
📷 by Farkas Attila
All rights reserved.
Minden jog fenntartva.

Ezekért a nem dolog “dolgokért”, ezekért az örömökért, csillogó szempárokért érdemes dolgozni, tenni, menni ❤️!Zalaszaba...
09/10/2025

Ezekért a nem dolog “dolgokért”, ezekért az örömökért, csillogó szempárokért érdemes dolgozni, tenni, menni ❤️!
Zalaszabar óvodásai is megérdemlik a tapsot, hiszen szervezetten és fegyelmezetten vonultak ezen az izgalmas terepen, miközben gyermeki tisztasággal örültek az élményeknek 🥰👧👶!
Történelmi pillanatok ezek, hiszen itt valósultak meg a világbajnokságok történetének első hangártúrái a Klubunk szervezésében 🇭🇺!
A magyar válogatott tagjai is kivették részüket a feladatból 👧👶! Köszönet ezért László Baku és István Láng 😇!
Jó munkát végeztünk, úgy véljük! S haladunk tovább a magasabb célok felé ❤️✈️!

Ennyi típus, ennyi szín és ennyi jó ember egy helyen; hát, ritka pillanatok ezek 🫶✈️!Barátok közt repül az idő, ahogyan ...
07/10/2025

Ennyi típus, ennyi szín és ennyi jó ember egy helyen; hát, ritka pillanatok ezek 🫶✈️!
Barátok közt repül az idő, ahogyan mondani szokták 🤩!
Itt nem “csak” az idő repült, hanem minden és mindenki!
Csodás fotók a Magyar Műrepülő Klub SE által rendezett verseny zárónapjának égi- és földi felvonulásáról 🇭🇺.
Erre a napra is büszkék vagyunk és leszünk is még sok-sok éven át 💪🏆📍!
WAAC & WIAC 2025

Cím

Ócsai út 7
Alsónémedi
2351

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hungarian Aerobatic Club új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás