Szerettem volna ötvös lenni, de édesanyám azt mondta, előbb tanuljak egy rendes szakmát, amiből meg lehet élni, utána foglalkozhatok a passzióimmal. A tűzzománc mindig is vonzott, de csak az egyetemen ismerkedtem meg a technikával, és elkezdtem ipari zománcból képeket készíteni, majd pár év múlva lehetőségem nyílt ékszerzománccal is dolgozni. Aztán másfelé sodort az élet, diplomát szereztem tolmác
s-szakfordítóként, és változatos formában, de azóta is a nyelvtudásomból élek. Az évek során azonban mindig bennem volt az a gondolat, hogyha a mesebeli jótündér megkérdezné, mivel szeretnék foglalkozni, ha nem számítana, mennyi pénzt keresek vele, akkor gondolkodás nélkül azt felelném, hogy tűzzománc ékszereket szeretnék csinálni. Egy éve a párom ültette el a bogarat a fülemben, aki piszkált, hogy miért nem csinálom. Ennek a hatására fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy miért mindig csak beszélek róla, hogy mit szeretnék csinálni? Hetvenévesen lehet, hogy már késő lesz...
Arra gondoltam, miért is ne?
Így most kettős életet élek, és esténként, hétvégenként megvalósítom az álmom.