NKM Őrangyal ékszerek / NKM Guardian Angel jewelry

Name: NKM Őrangyal ékszerek / NKM Guardian Angel jewelry
Address: Tatabánya, HU
Telephone: +36305647014

Kezdőlap
Magyarország
Tatabánya
NKM Őrangyal ékszerek / NKM Guardian Angel jewelry

Hívás Útbaigazítási információk Weboldal A vállalkozás elérése

Rendelni, vagy pl árakról tájékozódni, a borítókép mezőben lévő Vásárlás most gombra kattintva lehet. Vagy a www.nkm.hu oldalon

Ékszereink féldrágakövekből (jáde, gránát, ónix stb) és tanúsított, eredeti Swarovski kristályokból és gyöngyökből készülnek.Minden termék egyedi, kézműves munka.(Újabban ezt az Iparművészeti zsűri oklevele is tanúsítja :D ) Viselőjének szánt egyedi energiákkal, áldással. Legyenek viselőjüknek őrangyalai! Valamikor a múltban,terapeutaként azért is kezdtem a Bach cseppekkel foglalkozni, mert a vendégeimnek igénye volt arra, hogy valami kézzel foghatót is vihessenek magukkal az ülésekről. Ugyanezen gondolat inspirálta az Őrangyal ékszereimet, amellett, hogy az életemben mindig is jelentős szerepe volt mind a láthatatlan segítőknek, mind a szépségnek. Közel két hosszú évtizedig divattervezőként dolgoztam, így nem meglepő, hogy egy kisebb kanyar után újra "hazatértem". És olyan dolgokat tervezek, készítek amelyek nem csak kívülről, de belülről is megszépítik, megsegítik viselőjüket.

Összességében:Divattervező, stílustanácsadó,Bach virág terapeuta, coach, életvezetési tanácsadó, ékszer készítő kézműves. Ez mind kell ahhoz, hogy az engem megtalálóknak minél teljesebben segíthessek. Egyik felük az anyagi világról, másik részük a szellemi-lelkiről szól.De egyik terület sincs meg a másik nélkül.

16/09/2026

Vannak napok, amikor nagyon nehéz ide írni. Nem azért, mert nincs mondanivalóm. Az van. Inkább azért, mert egy idő után az ember elkezdi feltenni magának a kérdést: vajon ez egyáltalán megérkezik valahová? Mert az egy-egy odavetett like vagy szívecske bármit jelenthet. Lehet valódi kapcsolódás. Lehet udvariasság. Lehet reflex. Lehet annyi, hogy valaki ránézett a képre, és tetszett neki a színe. Csak közben a szövegeimben ennél mindig több van. Gondolat van bennük, önreflexió, rétegek, belső munka, sokszor olyan dolgok, amiket nem két perc összerakni, és nem is két perc kibírni.

És igen, nehéz úgy írni, ha nincs viszonzás. Nehéz úgy írni, ha nem tudom, elolvassátok-e egyáltalán, vagy csak átfut a szemetek a képen, aztán mentek tovább.

Nehéz úgy írni, ha közben azt is látom, hogy egy-egy gondolatból született, értékek mentén megírt posztot simán levesz a Meta, mert ő úgy dönt, hogy az veszélyes. Hogy mi benne a veszélyes, azt nyilván csak ő tudja. Talán az, hogy gondolkodásból születik. Talán az, hogy nem habkönnyű. Talán az, hogy van súlya. Az különösen bájos, amikor ugyanez a rendszer közben valóban vállalhatatlan tartalmakat átenged, akár hosszú percekig, sőt hetekig, hónapokig is. Az nem zavarja. De egy önreflektív, értékalapú, esetleg társadalom változásaira, a társadalmiértékek változásaira is érzékenyen reagáló szövegnél hirtelen megszólal a vészcsengő. Aztán mégis meghagyja a lehetőséget, hogy magyarázkodjak, miért nem probléma, amit írtam. Nem, köszönöm. Ehhez nincs kedvem. Nem hiszek a sunyi rendszerekkel folytatott utólagos magyarázkodás nemes hagyományában.

És persze ilyenkor jön a másik kérdés is: ha ennyire kevés a reakció, akkor lehet, hogy tényleg érdektelen, amit csinálok? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem fordult meg a fejemben. Megfordult. Nem egyszer.

Miközben meg ott van, hogy én egy ideje elég magas hőfokon élek. Úgy kb 58 éve :P Nemcsak alkotok, nemcsak írok, nemcsak készítem az ékszereket, nemcsak gondolkodom, nemcsak jelen vagyok — hanem mindezt egyszerre, folyamatos belső lángolással. És ezt egyre nehezebb elbírni úgy, hogy közben nem nagyon érzem a megtartó erőt mögötte.

Éppen ezért külön hálás vagyok azoknak, akik:
nemcsak jelen vannak itt,
nemcsak nézelődnek,
nemcsak visznek belőlem egy darabot, mint valami közjószágból, hanem időnként vissza is adnak.

Akik rendelnek.
Akik, ha rendelnek, át is veszik...
Akik valóban kapcsolódnak.
Akik nemcsak fogyasztják a jelenlétem, hanem értik, hogy a másik oldalon ember van, munka van, energia van, élet van.

Az élet nem arról szól, hogy az ember megcsinál száz ékszert, megír ötszáz szöveget, kitolja- megszüli magából újra és újra azt, ami benne érték, aztán közben csillapítja mások éhségét úgy, hogy az övét senki nem csillapítja. Van egy pont, ahol ezt már nem lehet csak idealizmusból csinálni.

Adni és kapni. Ez nem üzleti szlogen, hanem a legelemibb ősi törvények egyike. Az egyensúly. És ha az adás oldala folyamatosan kiáradásban van, a másik pedig alig létezik, abból előbb-utóbb nem emelkedettség lesz, hanem kimerülés.

Nem panaszkodni akartam.
Kimondani akartam. Végül is erről szól a hét.

A felismerés még relatíve kényelmes.
A kimondás viszont már felelősség. És némi bátorság is kell hozzá.

Az ékszer pedig, ami ma mellé került, Minerva. Hogy miért ezt, és mit jelent nekem, azt majd legközelebb. Már ha egy kép nélküli poszt is érdekel benneteket.

14/09/2026

Az elmúlt hetekben három kristály szinte le sem jön rólam. Vörös gránát. Apatit. Szugilit. Nem úgy választok ékszert, hogy na, ma melyik angyal vagy istennő legyen szolgálatban. Amelyik fel akar kerülni a kezemre, az felkerül.

A vörös gránáttal régóta értjük egymást. Akkor jön, amikor valamit le kell választani rólam. Embert, helyzetet, rosszindulatot, bármit, ami már ne legyen rajtam. Hogy pontosan mit? Nem keresgélem. Megoldja. Nem az én dolgom.

Az apatit meg akkor kerül elő, amikor már túl sokat toporgok. Először lökdös. Ha abból nem értek, taszajt egy nagyobbat.

A szugilittel még nincs ilyen jól bejáratott kapcsolatunk. Nem is tartozik a kedvenceim közé. Ehhez képest hetek óta rajtam van, lötyög a kezemen, és már az sem zavar.

Tárgyalunk.
Remélem, rövid lesz, és lehetőleg nem tépi ki a szívemet.

És közben volt ez a hétvége. Egy egész napos ParaMove, rengeteg ember, szervezés, felelősség, figyelem, ezer apró részlet, hogy minden működjön, mindenki megtalálja a helyét, mindenki kapjon valamit abból, amit létrehoztunk.

Ismerős szerep. Elég sok mindennek voltam már a tüze. Családnak. Otthonnak. Kapcsolatnak. Közösségnek. Ügyeknek. Embereknek.

És persze az ékszereimnek. Most végre elkészítettem Hestiát. Az otthon tüzét. Nem a házat. Nem a falakat. A tüzet. Azt, ami körül az emberek egyáltalán összetartoznak. Hestia, aki úgy megy, hogy marad. Akik elindultak, vittek a tüzéből magukkal, és máshol abból gyújtottak újat.

Na, ezt nem kellett sokáig magyarázni nekem. Akik belőlem, mellőlem indultak tovább, azok is visznek magukkal belőlem. A gyerekeim. Emberek, akikkel együtt dolgoztam. Közösségek, amiket építettem. Kapcsolatok. Mindenféle történetek.

Egy mai levelezés után akár azt is mondhatnám, hogy közjószág vagyok: attól, hogy másnak is jut belőlem, elvileg nekem nem lesz kevesebb.

Elvileg.

Csakhogy a tűznek van egy elég prózai tulajdonsága.
Rakni kell rá.
És ezt mostanában kezdem elég pontosan érteni.

Mert ha mindenki visz belőle egy lángot, én meg közben csak adok, tartok, szervezek, összerakok, megtartok, működtetek és továbbadok, akkor egyszer csak tényleg ott állhatok a saját életem közepén egy marék hamuval.

Na, ezt nem szeretném. Úgyhogy most nem az a kérdés, kinek tudok még adni a tűzből. Hanem az, hogy ki rak az enyémre.

És te? Most éppen még égsz, vagy már csak fújtatóval is alig pislog a parázs?

Üdv...

Ja és az ékszer Hestia. A lepidolit az átmenet, az elengedés és az átrendeződés köve. A jáde a megtartásé, az egyensúlyé, annak az erőnek a köve, ami nem engedi szétcsúszni, aminek maradnia kell.
Az egyik lefejt rólad. A másik megtart.
Az egyik mozdít. A másik középre húz.
Együtt: változz, de ne veszítsd el közben azt, ami te vagy.

09/09/2026

Befejező szeretet

A kapcsolatok zero waste fekete övese vagyok. Én ugyanis nem dobok ki kapcsolatot. Megjavítom. Átalakítom. Újrafelhasználom. Megnézem, mire lehetne még jó. Ha eredeti funkciójában már teljesen működésképtelen, akkor esetleg csinálok belőle valami mást. Barátságot. Ismeretséget. Kedves emléket. Közös karácsonyozást. Virágtartót.

Csak kidobni ne kelljen.

Egy ideig ezt kifejezetten erénynek gondoltam. Mondjuk még most is annak gondolom. Csak már nem mindenáron. Plestől tanultam annak idején a megelőző szeretet fogalmát. Ples egy igmándi plébános volt, és nagyon leegyszerűsítve azt jelentette nála: amikor valaki újonnan érkezik, nem várjuk meg, hogy előbb bizonyítsa, méltó-e a szeretetünkre. Szeretettel fogadjuk. Nem a „gyüttmenteknek” generációs minták szerint kijáró alap genyasággal.

Szerintem pedig, ha van megelőző szeretet, akkor lennie kell befejező szeretetnek is. Annyira szeretni a másikat – és basszus, annyira szeretni saját magamat is –, hogy képes legyek befejezni valamit, ami már nem jó.

Nem megjavítani még egyszer. Nem új funkciót találni neki. Nem életben tartani azért, mert egyszer élt. Hanem befejezni.

És valami egészen különös okból az élet ezt a szerepet rendre nekem osztotta. Mindig tőlem várta el, hogy én fejezzem be. Ami egyszerre zseniális és tragikus. Zseniális, mert nálam marad az irányítás. Nem kell arra várnom, hogy valaki más végre kimondja, megtegye, eldöntse. Én is mondhatom azt, hogy eddig.

És tragikus, mert a történet végén óhatatlanul én leszek az a dög, aki kilépett. Aki feladta. Aki nem próbálta tovább. És közben kívülről általában nem látszik az a százhetvenhárom kör, amit előtte még lefutottam, hátha a százhetvennegyediknél történik valami csoda.

A zero waste fekete övnek ugyanis van egy komoly mellékhatása: nehéz megkülönböztetni egymástól azt, ami még megmenthető, és azt, amit már csak nem mersz elengedni. Pedig nem ugyanaz.

És megint egy istennő jött. Ízisz. Jól meglepett.

Az ő története első pillantásra akár a kapcsolatmentők védőszentjének – jó, istennőjének – története is lehetne. Oziriszt megölik, testét szétdarabolják, Ízisz pedig elindul, megkeresi és összegyűjti a darabjait.

Na tessék. Az én istennőm. Még a szétdarabolt kapcsolatot is hazahozza. Csakhogy van a történetnek egy sokkal érdekesebb olvasata. Ízisz nem csinál úgy, mintha semmi sem történt volna. Nem állítja vissza egyszerűen a régi világot. Abból dolgozik, ami megmaradt. Megkeresi. Összeszedi. Újrarendezi.

Amiről simán azt lehetett mondani, hogy vége, valami új élet születik. Nem véletlen Ízisz.

Szinte az egész karkötő mélylila ametiszt. És középen van egyetlen rózsaszín mangano kalcit. Egy ellenpont. Nem egyszerű középszem. Az a rész nagyon él. Az erő nem zárja ki a lágyságot...

Én legalábbis nem akarok megkeményedni attól, amin keresztülmentem. Mostanában egyre többet gondolok arra, hogy az újjáteremtésről valami egészen hibás képünk van. Mintha az lenne a sikeres történet, amikor összetörik valami, aztán szépen helyreállítjuk, és a végén megint olyan lesz, mint régen.

De miért a régi állapot lenne a mérce?

Nem mindent kell megmenteni abból, ami volt.
De abból, ami megmaradt, lehet újat teremteni.
És az új nem a régi kijavított változata.
Lehet más formája.
Más rendje.
Más élete.

Ahogy én is lehetek másképp ugyanaz.

A lényegem nem változik attól, hogy valaminek vége lett. Attól sem, hogy én mondtam ki a végét. És attól végképp nem, hogy nem tudtam minden darabot visszatenni oda, ahol korábban volt.

Van, amit nem is kell.

A befejezés nem annak bizonyítéka, hogy kevés volt a szeretet. Időnként éppen az ellenkezője.

Szeretni annyira a másikat, hogy ne tartsam benne valamiben, ami már nem él. És szeretni annyira magamat, hogy én se maradjak benne.

Lehet, hogy nekem ezt jelenti a befejező szeretet.

Nem kidobni. Nem megtagadni. Nem azt mondani, hogy ami volt, az semmit sem ért. Hanem elismerni, hogy ért valamit. Talán nagyon sokat is. És mégis vége.

Aztán megnézni, mi maradt.
És abból teremteni tovább.

07/09/2026

Az első szeptemberi poszt valahogy elmaradt. Pedig írtam én. Csak nem feltétlenül ide. 😃 Akik a privát oldalamon is követnek, azok ebből kaptak is rendesen.

Van azért folytonosság augusztus és szeptember között. Az augusztus végi lila nem tűnik el: szeptember főszíne a lila lesz. Csak most már nem egyetlen árnyalatban gondolkodom, hanem az egész lila világban. Ametiszt, ametrin, szuper hetes, charoit, lepidolit, foszfosziderit, szugilit – és ami még előkerül a dobozaimból.

Szerintem érdekes lesz.

Közben pedig csúnyán belobbant a bipoláris lelkem is. Vélt bántásoktól is, meg sok-sok egészen valóstól. És olyankor néha gyűlölöm a világot. Nem szó szerint. Inkább azt az érzést gyűlölöm, amikor nagyon kívül vagyok rajta.

És nem, nem vagyok zen. Tud fájni az árulás. Tud fájni a csalódás. Tud fájni az is, amikor valaki elismerésnek szán egy mondatot, nekem pedig egészen máshol landol. Például azt, hogy mellettem minimum tíz férfi energiájával kell létezni.

És akkor az ember ott áll, és felmerül a teljesen jogos kérdés: Én adjam alább? Vagy mi a bánatos karalábé legyen?

Mert igen. Tudom, hogy a frászt hozom sok emberre. Sokat mindent csinálok. Gyors vagyok. Sok minden érdekel. Ha valamit nem tudok, addig túrom, amíg meg nem értem. Ha valamihez értek, abban pedig már ki merem mondani, hogy értek hozzá.

És igen, akkor is szerény vagyok, ha ezt mások szeretnék nagyképűségre lefordítani. A szerénység ugyanis szerintem nem az, hogy az ember letagadja azt, amit tud. Ahhoz, amihez értek, értek. Amihez nem, abban meg nem tátogok fölöslegesen.

És egyre kevésbé szeretném kisebbre csomagolni magam csak azért, hogy másnak kényelmesebb legyen mellettem.

Ezért is jó most nekem (is) ez a lila. Nem egyetlen árnyalata van. Van benne sötét, majdnem fekete. Van benne harsány. Van szelíd, ködös, rózsaszínbe hajló, kékes, vöröses. És egyiknek sem kell bicebócázik azért, mert nem olyan, mint a másik. Szeptemberben ezekkel fogunk beszélgetni.

És mivel az első hetet sikeresen átdolgoztam, átírtam, átzenéltem és átanyáztam- így is, úgy is 😃, holnaptól már a második heti szín is megérkezik a lila mellé. Addig is az előző: szuperhetes és arany aura.

Azt hiszem, van is hozzá mondanivalóm.
"És ha már mindent odaadtam
Amit csak adni képes vagyok
Akkor eltűnni egy villanásban
Mert éltem és most mindent hátra hagyok"
NKM & Before Ten ;)

Uriel – Szuper Hetes és arany aura

Nem fog kisimítani. Mondjuk most nem is ez a cél. Inkább egy kis fény oda, ahol éppen hajlamos vagyok mindent rohadt sötéten látni. A többit majd megoldom én...

28/08/2026

A lila–arany hét. És ma már péntek van.

Nem magyarázkodom. Sok dolgom van-volt. A legkülönfélébb dolgok. Ha volna két életem, hát megszoroznám legalább hárommal, és akkor a jelenleg prioritásban lévő dolgaimnak talán jutna egy-egy külön.

De nincs hat.
Úgyhogy marad ez az egy, benne minden egyszerre. Tárcák írása, verssé sűrűsödött napok, kétlakiság, hajrá Miskolc, sok sikert Tatabánya, és az ostoba vak gyűlölet is rabolja az időmet. Nem megkerülhető, legfeljebb hagyhatom, hogy kiraboljon. Nem fogom. Ahogy mondtam több érintett, és hőn nem imádott politikusnak: inkább halok állva csatában, mint éhen csendben. És amúgy menjenek ezek a bánatba.

És közben elérkeztünk augusztus utolsó hetéhez. A Számvetés & Áthangolódás hónap végéhez. Az arany mellé pedig megérkezett a lila. Megosztó szín. Az ostoba, ráaggatott degradáló beszólások miatt. „A lila a frigid nők színe” – talán ez a legaljasabb közülük. Egy időben már csak azért sem szerettem lilát viselni, mert szinte biztosan akadt valaki, aki fontosnak érezte ezt közölni velem.

Miközben a lila egy nagyon okos, energiájában kiegyensúlyozott szín. De nekem akkor sem a csend színe. Sokkal inkább azé a ponté, amikor az ember már végiggondolt, átrendezett, elengedett ezt-azt, és kezd körvonalazódni, mit visz tovább magával.

Az ékszerről: foszfosziderit- arany aura. Nem különösebben ismert, és igazából nem is harsány kő. Pedig a színe alapján akár az is lehetne. Van benne valami különös nyugalom, miközben egyáltalán nem unalmas. Pont olyan lila, ami mellett az arany nem díszítésnek érződik, hanem fénynek. És van benne valami, amitől nekem milliószor sokkal érdekesebb, mint egyszerűen egy gyönyörű lila ásvány. A foszfoszideritnek ugyanaz a kémiai összetétele, mint a strengitnek. Ugyanaz az anyag, mégis más kristályszerkezetbe rendeződik.

Ugyanaz – másképp. ;)

És ebben a pillanatban Hekaté szinte magától visszasétált a történetbe. Volt már Hekaté-ékszerem, és valahol vele is indult ez az egész mostani ciklus is. Irisszel és még másokkal együtt ott voltunk az elején, aztán egyszer csak megérkezett Hekaté. Most pedig, augusztus végén, vele zárom a nyarat.

Ez az univerzális csattanó tetszik. Nem azért, mert ezzel bezárult valami, és szépen körbeértünk. Hanem mert vannak alakok, gondolatok, történetek, amelyek időről időre visszatérnek, csak közben mi már máshol állunk...

Hekaté a küszöbök, útkereszteződések és átmenetek istennője. Nem azért áll a határon, hogy eldöntse helyetted, merre menj. Hanem mert vannak pontok, ahol már nem lehet ugyanúgy továbbmenni, ahogy addig mentél.

Hekaté a küszöbök, útkereszteződések és átmenetek istennője. Nem azért áll a határon, hogy eldöntse helyetted, merre menj. Hanem mert vannak pontok, ahol már nem lehet ugyanúgy továbbmenni, ahogy addig mentél. Vagy nem mentél, csak toporogtál...

És ehhez nem feltétlenül kell valaki mássá válni. Néha ugyanaz az anyag rendeződik más szerkezetbe...

Fontos most nekem ez a foszfosziderit Hekatéval. Nem az átváltozásról mesél, hanem az átrendeződésről. Arról, hogy attól, hogy változik a forma, még nem kell elveszíteni azt, ami lényegi.

Így augusztus végén nekem most ennyi fér bele egy mondatba: nem kell mindent befejezni ahhoz, hogy valami lezáruljon. Van, amit egyszerűen csak leteszek.

Van, amit tovább viszek. Tovább viszel. És van, amiről szeptemberben derül ki, hogy miért cipeltük idáig. Vagy akkor sem ;)

Ez pedig itt a lila–arany hét. Kicsit késve. De még éppen augusztusban.

És szeptember 17-én majd meghalljátok...
Addig azért valószínűlen nem leszek csendben, csak "idegben" ;)

23/08/2026

A hét elején még azt hittem, a zöld hét az elengedésről fog szólni. Hát, végül is. Csak közben sikerült ezt a néhány napot is úgy telepakolnom, hogy lassan külön projekt- és valóságban tartó menedzsert kellene alkalmaznom saját magam mellé.

Pakoltam, és rájöttem, hogy eszméletlen sok cuccom van. Fejben és lélekben is. Verset írtam, dalt szerkesztettem, örültem magamnak, hivatalos dolgokat intéztem, dolgoztam, gondolkodtam, új dolgokat találtam ki, a macskáim pedig a maguk módján aktívan támogatták mindezt. Az egyik például az előbb átsétált a laptopomon. Bátor. Mondjuk van 9 élete. ;)

Rengeteget írtam a héten – csak a második felében éppen ide nem. Így Arieltől kaptam egy kisebb hajráncigálást, hogy helló, itt vagyok, peridotostul, és ha már egész héten a zölddel, a rendrakással, az elengedéssel, a következő lépésekkel meg a saját életed újraszervezésével foglalkozol, esetleg észrevehetnéd, hogy nagyjából itt ülök az orrod előtt. Jó. Észrevettem. :)

A peridot nagy szerelem. Mondjuk ezeket az apró csepp szemeket fűzni kevésbé. A peridotot évszázadok óta a Naphoz, a fényhez, az örömhöz, a megújuláshoz és a gyarapodáshoz kapcsolják. Ariel pedig a hagyományban a természethez, a földi világhoz, az erőforrásokhoz és a bőséghez kötődik. stb stb stb De most nem írok hozzájuk három oldal spiri sztorit. ;)

Nekem ma sokkal egyszerűbbet mondanak.

Van egy csomó mindenem.
-Tárgyból is.
-Ötletből is.
-Tervből is.
-Projektből meg végképp.

És egyik sem rossz.
Ez benne a probléma. :)

Mert ha rosszak lennének, könnyű lenne kidobálni őket. De amikor az ember fejében egyszerre tizenkét jó irány integet, akkor már nem újabb ötletre van szüksége, hanem arra, hogy eldöntse: jó, akkor melyiken indulunk el először?

A Piramisnak van az a száma: Ha volna két életem.
Nekem teljesen fölösleges volna.
Szerintem azt is telepakolnám.
Úgyhogy most nem kérek még egyet. Ezt az egyet próbálom egy kicsit átrendezni.

A tárgyaimat.
A projektjeimet.
Az ötleteimet.
A következő lépéseimet.

És közben nem kidobni mindent, ami sok, csak azért, mert sok. Talán ez lett nekem végül az elengedés hete: nem feltétlenül megszabadulni valamitől, hanem eldönteni, minek van most helye.

A többi pedig várhat egy kicsit.

És most fogom magam, kiteszem ezt a posztot, és elmegyek az erdőbe. ;)

Mert Ariel ide és peridot oda, néha a természethez kapcsolódás leghatékonyabb módja még mindig az, hogy az ember feláll a laptop mellől, felveszi a cipőjét, és kimegy a természetbe.

Mielőtt kitalál(ok) még valamit.

19/08/2026

Pakolás. Válogatás. Kupacok.

Tuti igen.
Tuti nem.
Nem vagyok normális, de ezt akkor is megtartom.

Mert:
Majd belefogyok.
Esetleg belehízok.
Jaj, de szép emlék.
Ezt még szeretem.
Ez tulajdonképpen jó.
Alig használtam.
Majd jó lesz valamire.
És különben is, miért pont ezt dobnám ki?

Elképesztő mennyiségű teljesen elfogadható indokot tudunk gyártani arra, hogy miért ne dobjuk ki, ne adjuk el, ne ajándékozzuk el azt, amiről már pontosan tudjuk, hogy nincs rá szükségünk. És persze nem csak a gardróbban. A rendrakásnál még viszonylag könnyű dolgunk volt. Megnéztük, mi van. Szétválogattuk. Azt is egészen pontosan látjuk, mi az, ami már nem kell. Na, és akkor jön az elengedés. Ami sokkal nehezebb. Ragaszkodunk ahhoz, ami régen fontos volt. Ahhoz, amibe sokat tettünk. Ahhoz, amit megszoktunk. Ahhoz, amiről valamikor eldöntöttük, hogy kell.

A végén már a ragaszkodáshoz is ragaszkodunk.

Ehhez hoztam ma Arielt. Ő nálam régtől a bátorság, a változás, a jómód és a természet angyala. Az ő bátorsága sosem a harcról szólt, hanem arról, hogy merjük vállalni magunkat és azt az utat, ami valóban a miénk. Most ahhoz kell egy adag ebből a bátorságból, hogy ne csak azt merjük kiválasztani, amit viszünk tovább. Hanem azt is, amit nem. És azt tényleg nem visszük tovább.

Az új Ariel, ahogy már régebben is, krómdiopszidból készült – az egyik különösen kedves kövemből –, és természetesen arany aura került mellé.

A mai kérdés pedig csak ennyi: Mi az, amiről már pontosan tudod, hogy nincs rá szükséged, mégis találsz ezer remek indokot arra, hogy megtartsd? ;)

És ha az a valami történetesen valaki, őt azért ne dobd ki, mert ezt gondolod a poszt alapján elsőre. ;) Elég lehet kidobni azt, ami kettőtök között már rég nem jó: egy működésmódot, egy szerepet, egy régi sérelmet, egy rossz beidegződést. Aztán van, amikor a megfelelő távolság bizony kilométerben mérhető. Vagy az is lehet, hogy tényleg egymás nélkül folytatódik a történet. Ez is érthető.

17/08/2026

Ezen a héten a zölddel folytatjuk az augusztusi rendrakást ;)
Igen, mi. Én is beleástam magam a takarításba. Elképesztő, mennyi elfeledett vacakot találtam. Olyat is, amit valamikor valamiért fontosnak gondolhattam. Most néztem, forgattam, és arra jutottam, hogy ez már ereklyének is gyatra lenne. Fogalmam sincs, miért őriztem meg.

Persze első nekifutásra szokás szerint sikerült nagyobb rumlit csinálnom, mint amekkora előtte volt. Mert ha már rendrakás, akkor mindent elő. Minden polcról. Egyszerre.

Remek módszer, ha az ember célja nem a rend, hanem hogy estére ne lehessen találni 2 négyzetméternyi szabad alvó helyet a lakásban.

Úgyhogy változtattam a metodikán. Egyszerre egy polc. Maximum kettő. Annyit szedek szét, amennyit még vissza is tudok rakni. Amit meg nem lehet, mert nem oda való, azt még kellő szabad hellyel kint hagyom.

Szerintem nemcsak a szekrényekkel- polcokkal működünk így. Az ember már csak olyan, hogy egyszerre akar mindent rendbe szedni. A lelki rendrakásnál is hajlamosak vagyunk mindent egyszerre kipakolni, minden régi ügyet, kapcsolatot, sérelmet, döntést egyszerre „megoldani”. Aztán csak nagyobb lesz a rumli. Pedig ott is működik az "egy polc, maximum kettő" módszer.

Van, persze amikor mindent egyszerre kell kiborítani. De sok esetben tök felesleges. Egy rendszerben, ha egyetlen dolgot megváltoztatunk, változik vele a többi is. Na itt kapcsolódik ehhez Rafael. Nem azért, mert majd rendet rak helyettünk. Az azért kényelmes lenne. :) És nagyon értékelném :D

Na vissza Rafaelhez: a zsidó és keresztény hagyomány is a gyógyítással kapcsolja össze. A neve héber eredetű, jelentése nagyjából: „Isten gyógyít”. Tóbiás könyvében ő kíséri az úton Tóbiást, és a történetben nemcsak testi gyógyuláshoz kapcsolódik, hanem ahhoz is, hogy ami valahol elakadt, az újra a helyére kerüljön. Ezért is szeretem ebben a történetben jobban a helyreállítás szót, mint a gyógyítást. Nem mindig vagyunk betegek. Néha csak elfáradunk. Szétesünk egy kicsit. Túl sokfelé figyelünk. Vagy egyszerűen túl sokáig működünk úgy, hogy közben valami már régóta kényelmetlen bennünk. Azt pedig másképpen kell rendezni ;) Ráadásul ilyenkor sem biztos, hogy mindent egyszerre kell "megjavítani".

Lehet, hogy elég az az egy polc.

Egy dolog, amit végre megnézünk.
Egy, amit kidobunk.
Egy, amit visszateszünk a helyére.
És esetleg valami, amiről kiderül, hogy már egyáltalán nem oda való.

A helyreállítás szerintem nem azt jelenti, hogy vissza kell csinálnunk magunkat olyanná, amilyenek valaha voltunk. Lehet, hogy éppen az a dolgunk, hogy egy kicsit másképp rakjuk össze magunkat. Helyünkre álljunk...

Rafael karkötőjéhez színezett fukszitot és arany aurát választottam. A zöldet sok kultúrában az élethez, a növekedéshez és a megújuláshoz kapcsoljuk. Nekem ezen a héten mégsem a nagy, látványos újrakezdést jelenti. Sokkal inkább a helyreállítást. Azt, hogy nem kell ma az egész szekrényt. Nem kell az egész lakást. És főleg nem kell egyetlen nekifutásból az egész életünket rendbe rakni.

Néha tényleg elég egy polc.
Maximum kettő. ;)

16/08/2026

Kedves , játsszunk megint egyet!

A múlt vasárnapi játékot láthatóan szerettétek, én pedig bevallom, én is. Úgyhogy ezen a héten sem ússzátok meg. :)

Most a kék hét kövei és ékszerei pörögnek.

Állítsátok meg a videót ott, ahol sikerül, és írjátok meg kommentben, melyik ásványnál vagy ékszernél állt meg nálatok.

Én pedig megírom, hogy az én világomban mit üzen nektek.

Nem jóslat.
Nem megmásíthatatlan igazság.
Nem az Univerzum tértivevényes felszólítása.
Csak egy gondolat, ami talán éppen jó helyen talál el.

És ahogy múlt héten: lehet, hogy várni kell egy kicsit a válaszra. Vasárnap van, nem ülök egész nap a gép előtt, és továbbra sem porcukrot szeretnék szórni mindenkire.

Inkább megnézem, hol állt meg nálatok a kép, és keresek hozzá egy olyan mondatot, aminek talán dolga van veletek.

No rajta, állítsátok meg! Kíváncsi vagyok, mit választ helyettetek az ujjatok. :)

Az ékszerek nevei az első kommentben találhatók meg. Ha esetleg nem jegyeztétek meg a heti posztokból ;)

Cím

Tatabánya

Telefonszám

+36305647014

Weboldal

http://www.nkm.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni NKM Őrangyal ékszerek / NKM Guardian Angel jewelry új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.